Halálkanyar: M7-es "áldozatai" pénteken Balcsira menet vagy vasárnap onnan jövet

2017. augusztus 02. 17:54 - Csizmaskandurbp

Személyes és társadalmi felelősségünk az autópályákon

Nem hiszem, hogy elégszer mondhatjuk el! Halálos, súlyos vagy könnyebb baleseteket közlő hírek egyre csak szaporodnak napjainkban. S valahol azt az emberi hozzáállást tapasztalom közéletünkben, amikor a TV előtt ülve vagy a rádiót hallgatva szörnyülködünk, elítélünk, majd a közutakra, autópályára kiérve mi alakítunk ki veszélyhelyzetet teremtő helyzetet.

Még mindig nincs bennünk kellő felelősségtudat! Sokszor ön- és közveszélyesek vagyunk!

A közelgő hétvégére az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az M7-es szakaszán és a Balaton környékén péntektől vasárnapig 35-40 °C várható napközben.

hoterkep.jpg

Várhatóan hasonló lesz, rögtön itt az első figyelmeztető jel!

Az természetes, hogy ilyen hőségben mindenki vágyik a vízpartra és a fővárosból a Velence tavat, de főképpen a Balatont célozza meg. Az is teljesen érthető, hogyha van autója, akkor, ha már "úgy is megvettem az autópálya matricát 10 napra / hónapra, uccu neki be a kocsiba" elvén pénteken, kora délután vagy szombat reggel irány a Balaton!

A vízhez vágyok ilyen tömegére sajnos az M7-es autópálya viszont nincs felkészülve! Ennek rendszeres következményei a balesetek - sajnos néha halálos -, koccanások, hozadéka az idegőrlő dugók, várakozás s egyre idegesebb vágyakozás, hogy végre elérjük a vízpartot.

Autóvezetési kultúránkról, jártasságunkról a pénteki, nagy balatoni, M7-es rodeón szoktunk tanúbizonyságot mutatni, SAJNOS! Ebből szeretnék néhány gyöngyszemet megosztani, azzal a "különvéleményemmel" kiegészítve, hogy igyekszem jó tanácsaimmal segíteni ezek elkerülését.

1.) Minden kocsinál van gyorsabb kocsi: Nem rossz, ha tisztában vagyunk autónk tulajdonságaival (teljesítmény, gyorsulás, féktávot befolyásoló tényezők, kockázatcsökkentő biztonsági berendezések). Számomra az egyik legértelmetlenebb próbálkozásnak tűnik, amikor egy kis teljesítményű kocsival a belső sávban "csapatja" a motor szétesésének határáig a cica vagy az ocso-macsó, mert ugye "csobizni-kéne-má-a-balcsiban" elv az hajtja őt. S hogy meg van ilyenkor sértődve, ha letolja az X6-os a huszadik villogtatás után! Félre ne értsük egymást, mindkét delikvenst elítélem! A másik veszélykeltő kispajtás a bizonytalan, aki képes a külső sávban nálánál lassabban közlekedő járművet úgy előzni, hogy minden gyorsítás nélkül a 100 km/h-s sebességével egyszerűen belibben a belső, átlag 140 km/h-val haladó sávba (néha féktávolságon belül)! Ezt persze a belsőben haladók sűrű fékezéssel és káromkodással hálálják meg!

Javasolnám: Legyünk tisztában a kocsink adottságaival, s használjuk azt megfelelően! Egy dinamikusan haladó forgalomban mindig körültekintően váltsunk sávot, mérlegelve az előzéshez elégséges távolságot és a sávokban haladók sebességének eltérését!

2.) Van jogosítványom, de vezetési tapasztalatomat a "játékteremben szereztem": Sajnos nemcsak a friss jogosítvánnyal rendelkező fiatal barátaimra jellemző, hanem az idősebb korosztály azon részére is, akik hét közben, "lakás-telek-lakás" viszonylatban használják az oldmobilt évente tízszer, s kocsijuk műszerfalán 3000 km mutat az öreg Corsa, ami megdöbbentő, de valós érték. Náluk jellemző leginkább az olyan rácsúszásos koccanás, amikor folyamatosan az előtte haladó féklámpáját kusmantja, de egyszer csak elbambul a melegben, a sor fékez, ő meg csattan.

Javaslat: Kedves Haladó Kezdők! Figyeljük már az előttünk haladó kocsi előtt haladó forgalom reakcióit is, mert ilyen sebességnél, ha csak a másik popsiját figyeljük az sokszor késő! Az sem szégyen - régóta jogosítvánnyal rendelkező, de ritkán vezetők esetén sem -, ha feltesszük jól látható helyre a "T" betűjelzést, kérve ezzel a többiektől: "Figyelj rám, vigyázz rám!"

3.) Klímás, nemklímás, ekkora meleg sokféleképpen hat: Talán érdemes lenne odafigyelni néhány élettani tényezőre, mert ezzel elkerülhetjük baleseti helyzetünket! Az egyik fontos dolog ilyen melegben az utastér megfelelő hűtése.

Javaslat nem klímás autóra: Abban az esetben, ha nincs a kocsinkban klíma, akkor a külső forró levegőt ne áramoltassuk be a ventilátorrendszerrel a belső térbe! Lezárva a beszívócsonkot, állítsuk gyenge belső keverésre a ventilátort és az ablakok arányos lehúzásával frissítsük a belső levegőt.

Javaslat klímás autóra: Ha viszont van klímánk a kocsiban, akkor istenments, hogy lezárjuk a külső levegőcsatornán való beáramlást, mert zárt ablaknál a belső utastérből el fog fogyni az oxigén! A klímások figyelmét arra is felhívnám, hogy ne állítsák ilyen melegben 22°C alá a belső hűtést, mert a kocsiból kilépve, a 35-40°C-ba könnyen rosszulléthez vezethet.

Ha tudjuk, hogy alacsony a vérnyomásunk, akkor a meleg nálunk álmosságot könnyebben előidézhet.

Javaslat: Célszerű egy termoszba előkészíteni erős, testes fekete teát beízesítve, amit vezetés közbeni pihenéskor frissítőként használhatunk (sokkal jobb, mint a kávé)!

A magas vérnyomásosoknak bizony még jobban kell vigyázni, mert a meleg miatt hirtelen megugró vérnyomás szédüléshez, gyors rosszulléthez vezethet.

Javaslat: Nekik a hűtőtáskába bekészített nedves törölközőt ajánlanám, amivel vezetés közben hűthetik a homlokukat, tarkójukat. A vezetőnél hirtelen bekövetkező rosszullét súlyos tragédiához vezethet!

4.) Türelem Balatont terem: Nagyon nem szeretem azokat az autósokat, akik a nagybalatoni, pénteki forgalomban slalomversenyzőknek képzelik magukat. Azonkívül, hogy nagyon veszélyes, még súlyos szabálytalanság is. Ha ilyen autóssal találkozunk - a bosszankodáson túl (bár ezt sem érdemli meg) - inkább húzódjunk le a külső sávba, csökkentve ezzel a veszélyhelyzetet. A türelem azért is igen kifizetődő - sokszor lemértem -, mert egy Budapest - Keszthely menet esetén, lassabb, körültekintőbb vezetéssel is összesen 10-15 percet "bukhatunk"! Kíváncsi lennék, kinek ér meg 15 perc mondjuk egy 100-200.000 Ft-os kárt?! (De jó is lenne ezzel szemben egy 400-800.000 Ft-os munkaóradíj... :D)

Javaslat: Lehet, hogy gyorsabban szeretnénk lejutni a vízbe csobbanni, de legyünk türelmesek és figyelmesek egy ilyen forgalomban! Néha egy-egy udvariassági gesztus is belefér, mert mire leérünk ettől még jobb hangulatban fogunk megmártózni a Balaton vizében!

5.) A legdrágább ingatlan a temetői parcella: Bocsánat a morbid bekezdésért, de talán azon érdemes lenne elgondolkozni, hogy egy kis időmegtakarításért lefelé menet vagy visszafelé jövet, mekkora kockázatot vállalunk balesethelyzetet teremtő vagánykodásunkkal, gondatlan, figyelmetlen vezetésünkkel!

Javaslat: Vigyázzunk magunkra, családtagjainkra és az úton velünk együtt közlekedő autóstársainkra, mert nekik is van családjuk, gyermekük, szüleik!

(nem elrettentésképpen, hanem figyelmeztetésként!)

osszetort_auto_1.jpg

Végezetül talán tanulságos megnézni, elolvasni az elmúlt hét M7-es eseményeit:

https://www.google.hu/search?q=m7+baleset&tbs=qdr:w&tbas=0&source=lnt&sa=X&ved=0ahUKEwjuz8HK6LjVAhUMLMAKHQRPDt8QpwUIHQ&biw=1229&bih=620

Balesetmentes hétvégét kívánok mindenkinek!

Tisztelettel: Erdős Zoltán (Williamspear)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Cikkemhez egy kis adalék (információ WAZE navigációs rendszer):
2017. 08. 04. péntek 15:13 - M7 Balaton felé Székesfehérvár után a 62-es és a 63-as közúti kihajtó között baleset van jelenleg!!!
Rendőri intézkedés folyik!
A 62-es közúti kihajtótól visszafelé, egészen a Velence tó közepéig torlódik a forgalom az M7-esen!
A sebesség nagyon hullámzó, egyes WAZER jelentések szerint csak lépésben lehet haladni!
Csak óvatósan!
(Williamspear)

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulonvelemeny-williamspear.blog.hu/api/trackback/id/tr9312710502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paveway 2017.08.04. 13:42:46

És még egy tipp: nem kell mást tenni a pályán, mint egyenesen menni. A balesetet okozók ennyire nem képesek. Pedig nem bonyolult dolog.

kkn 2017.08.04. 13:42:58

Soken nem a féktávok felmérésében gyengék, hanem a magyar mentalitás/hülye KRESZ együtthatóban mozognak. A külső sávban kell menni, de, ha lassabb van előttünk, bemehetünk. Eddig nézik a szabályokat. Neki lassítani kell, az nem.lehet: be kell menni bentre. Azt nem nézik, hogy nem veszélyeztethetnek másokat, az első a saját érdek, ne cammogjak 110-el a 100-al haladó mögött. Ehhez elég, ha kirakom azindexet és uccu, majd mwgáll a másik, nekem jogom van bemenni belülre, a másikat fígyelni kívánó szabályok kit érdekelnek.
Én a jobbra tarts helyett azt szabályt tenném meg, hogy nem tarthatod fel a nálad gyorsabban közlekedőt, ki kell húzodni elöle. Utána menj, ahol akarsz, de a legelső, hogy a gyorsabb elől ki kell húzódni. Mert a jobbra tartsnál ezt a harmadik szabályt már a kutya sem nézi. Azt tudjaa, hogy jobbra kell húzódni, de a lassabb miatt bemehetek, tehát bent megyek, mert lehet, a gyorsabb le van szarva, az már csak a sokadik szabály.
Persze, ha nem büntetnek, a szabályt nem tartják be, mert nincsen semmi következmény.

Serivor 2017.08.04. 13:43:15

Az M7-en jóformán kanyar sincsen, nemhogy halálkanyar. Mi köze a cikknek a címéhez?

FlybyWire 2017.08.04. 13:43:28

Egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért megy bárki is a Balatonra nyáron, legalábbis Bp-ről.
Előre lefoglalt szállásnál óriási az esély mindig, hogy éppen akkor szar idő lesz. Bukta.
Ha meg "most menjünk, mert meleg van", akkor jön a sok barom, a dugó meg a baleset.

Sehogyan nem jön ki az ár/érték arány.
Előre foglalni: csak olyan helyre ahol mindig strandidő van (földközi-tenger vagy még délebb)
Spontán leugrás: Bp. környékéről: bármilyen, nem balatoni irányban is van fürdőhely bőven.
Persze Vas, Zala, Somogy, Gyms, Veszprém Tolna stb megyékből a Balaton is jó ilyenkor.

Medgar 2017.08.04. 13:43:41

Alapszabály nem tolunk le senkit, inkább megelőzzük külső sávban mivel mi jogkövetően ott haladunk...

index.hu/belfold/2015/04/09/poffeszkedo_rendorauto_lehet_jobbrol_elozni/

főkolompos · http://fokolompos.blog.hu/ 2017.08.04. 13:43:48

"4.) Türelem Balatont terem [....] Néha egy-egy udvariassági gesztus is belefér"
ennyi a lényeg

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2017.08.04. 13:50:25

"zárt ablaknál a belső utastérből el fog fogyni az oxigén! "

Ez baromság, belső keringetésre állítva is bejut pont elég külső levegő. Autópályán ugyan nem, de városban előnyös is nagy melegben belső keringetésre állítva klímázni, mert nem az aszfalt fölötti 50 fokos levegőt kell lehűtenie. Az én automata klímám magától áll belső keringetésre és még nem fulladtam meg...

Burgermeister 2017.08.04. 13:44:26

Rendben van amit irsz, de a 7végén oda vissza dugó lesz, ez garantált! Titkos tipp, ellenkező irányba indulni és szuper tavakat lehet találni.

Csizmaskandurbp 2017.08.04. 14:06:07

@kkn: Teljesen egyetértek! Van egy magyaros magatartás az autópályákon (sajnos). A belső sávban 130-al közlekedő jogot formál arra, hogy a gyorsabban haladót, a sebességhatárt be nem tartót moderálja! Mint írtam, azt is elitélem, aki a belső sávban indokolatlanul kényszerít másokat fékezésre és azt is, aki átlépi az előírt sebességhatárokat. De azt az autóst végképp elítélem, aki ezzel szándékosan veszélyhelyzetet teremt! A közúti közlekedés szabályait megsértőkkel szemben a rendőrség illetékes intézkedni és nem az állampolgár!
Üdvüzlettel: Williamspear

Csizmaskandurbp 2017.08.04. 14:14:58

@Serivor: Jogos a felvetés! :D Kedves Serivor, szerinted manapság ki figyel fel egy olyan cikkre, aminek a címe nem tartalmaz olyan elemet, ami "felizgatja" az olvasó figyelmét? Nem rég jelent meg egy nemzetközi vizsgálat, ami épp azt taglalja, hogy az internet olvasói milyen szavakra, szópárosításokra "kattannak".
Felvetésed jogos, a cikk címe szándékosan "bulváros". De talán megbocsájtasz ezért nekem, s látod a jó szándékú figyelemfelhívásomat, amivel arra törekszem, hogy Te is, Ti is, én is lejussak a Balatonra (vagy bármely más vízparti helyre) balesetmentesen és idegességmentesen! :)
Üdv: Williamspear

Csizmaskandurbp 2017.08.04. 14:22:19

@Burgermeister: Teljesen egyetértek Veled! Dugó lesz, azzal nem tudunk mit kezdeni, mert ennyi az M7-es áteresztőképessége. S valóban osztom azt az elvet Veled, hogy Magyarországon sok olyan tó van, ami csodálatos! Támogatlak abban, hogy népszerüsítsünk ezeket a helyeket, s egyben jó ötletet adtál egy poszt megírására! Sajnos azonban, hogy az emberek többsége csak a Balaton és a Velecei tavat célozza meg...
Üdv: Williamspear

itthon.hu/uti-tippek/-/article/12-legszebb-magyar-tavacska
www.almaimotthona.hu/toparti-strandok-magyarorszagon.html

Csizmaskandurbp 2017.08.04. 14:30:34

@Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: Kedves Kálmán! Nem mondtam, hogy megfulladsz. :D Szituáció: Beül 5 személy egy kis légterű autóba, s hogy ne pusztuljanak meg felhúzzák az ablakot, lezárják a külső beáramló levegőt és klímáznak... Természetesen van minimális beáramlás. Azonban az 5 személy a bentlévő levegő oxigénjét aránylag gyorsan el fogja használni, ami nem fulladáshoz vezet, hanem csökkenő figyelemhez, álmossághoz, esetleg aluszékonysághoz. Addig nincs is baj, amíg a többeik szunyókálnak el, de ha a vezető???!!! Már az is pont elég egy ráfutásos balesethez, ha lankad a figyelem egy ilyen sűrű, dinamikájában erősen változó forgalomban!
Üdv: Williamspear

Csizmaskandurbp 2017.08.04. 14:48:46

@Medgar: Ha ezt Olaszországban javasolod, úgy azt mondom nosza! :) A jobbról előzéssel - tipukus M7-es hétvégi szituáció, volt is belőle baleset - az a gond, hogy ezt bizony nem tanítják az autós iskolákban! Szituáció: Kedves Bambám besorol a beslő sávba, mert szeretné a nála lassabban haladó teherautót vagy utánfutóst - mert valami mindig le kell vinni a stégre :D - megelőzni. Becsorog a belső sávba, elhalad - maga is lassan - az előzött jármű mellett, majd bent felejti magát a belsőben. Jön mögötte két nagykategóriás "raptor", amiből az első még időben kicsap oldalra a kúlső sávba, hogy jobbról kerülje ki a bambát. Ő ebben az esetben a bamba jobb hátsó holterébe kerül! A következő raptor, aki a belső sárban maradt, nyom egy gyenge féket (úgye ott van raptortársa a kűlsőben), s tol egy elegáns fénykürtöt! Erre bamba - mert sajnos ez a tapasztalat -, ijedtében jobbra húzza a kormányt, s elfeledkezik belenézni a belső és jobb oldali visszapillantó tükörbe!!! A külső sávos raptornak két esélye van! Vagy nyom egy satuféket, várja hátolról a csattanást avagy a szalagkorlátra felszaladva dob egy szép leszúrt ricberger!!!
Sajnos saját szemeimmel láttam egy ilyen sors- és autótfordító jobbról előzéses balesetet az M7-en befelé az M7 törökbálinti bevezetőjénél! Szerencse és a sors segített, mindenki élve, kisebb sérülésekkel szállt ki a felfodult autóból!
Üdv: Williamspear

Csizmaskandurbp 2017.08.04. 15:05:36

@FlybyWire: Kedves FlybyWire! Azért megy sok ember le a Balatonra (Velencei tóra) ilyen meleg hétvégén, mert:
1.) "Én majd úgy is simán lejutok" elv érvényesül
2.) "Csapatunk le a Balcsira a haver verdájával, mert mennek a dögös cicababák, akiket lehet smúzolni" elv érvényesül
3.) "Lent van a balatoni telkem, de hétközben a fővárosban élek és dolgozom" elv érvényesül
4.) "Van kocsim, de arra sajnos nincs pénzem, hogy hosszabb nyaralásra menjek" elv érvényesül

... s még sok egyéb indok van amiért megyünk a Balatonra.

Csak az a kérdés, hogy mi, családunk, az utakon közlekedő autóstársaink éppségben, biztonságban, különösebb idegeskedés nélkül le- vagy visszaérnek-e?

Egyébként Olaszországban, egy péntek-szombati turnusváltáskor simán összeszedhet az olasz autópályán két-három órás szötymörgést vagy helyben topizást! :D

Üdv: Williamspear

torró 2017.08.04. 15:22:48

A poszt íróval abszolút egyetértek. Sajnos sokan nincsenek tisztában a KRESZ szabályaival sem. Nekem 68 óta van jogsim sok ezer kilométert levezettem. És mégis csináltam egy balesetet, amiben senki nem sérült meg. de azóta sokkal körültekintőbb vagyok. De amit mostanában tapasztalok, az egyszerűen hihetetlen.mintha senki nem tanult volna semmit a vezetés mikéntjéről.Őszintén szólva Pesten biztonságosabban érzem magam mint itt a Balatonon. Én it lakom, de már akkor is megállok ha a kereszteződésnél a másiknak van stop tábla. de mintha ott se lenne fékezés nélkül jönnek bele. Volt úgy hogy a ház előtti kereszteződésben néztem végig ahogy a két autó közeledik a kereszteződésbe, de egyik sem fékezett. Csak néztem és magamban mondom, basszus ezek összemennek, de már csattantak is. Én kicsit lehúzódok ha jönnek a motorosok.Ők gyorsabban szeretnének menni, had menjenek.Meg is köszönik. Egyszóval nagy baj van a közlekedési morálunkkal! A sok baleset ezt mutatja.Sajnos!

Medgar 2017.08.04. 19:02:58

@Különvélemény Williamspear:

1. ha fullra van a pálya és folyamatos a kocsisor felesleges arcoskodni.
2. Ha meg a szerencsétlen önkéntes rendőr opniszökevény van előtted úgysem tudsz mást tenni
süti beállítások módosítása